Fokhagymás citromos spagetti mentával
Ha nincs kedvem főzni, de mégis úgy tennék mintha, elő a spagetti, a fokhagyma és mellé a friss fűszerek, például citrom és menta!
A(z) fokhagymás citromos spagetti mentával elkészítése
Ha nincs kedvem, időm hosszasan főzőcskézni, mediterránra veszem a figurát. A főtt tészta friss fűszerekkel hatásos is, látványos is, olyan, mintha főztem volna valamit, pedig nem is. A spagetti tésztát persze megfőzöm, lobogó, enyhén sós vízbe dobom, miután a vízbe cseppentettem egy kis olívaolajat. Ettől jobban csúszik a tészta, nem ragadnak egymáshoz a szálak. Miközben a spagetti fő, a citrom héját aprólyukú reszelővel belereszelem egy akkora tálba, amekkorába a tészta is elfér majd. Aztán a citromot félbevágom, és a levét kifacsarom úgy, hogy se citrommag, se rost ne kerüljön a lébe, az túl sok lenne keserűből is, savanyúból is ráharapva. Jöhet a fehérbors, aztán a fokhagyma, akár fokhagymanyomóval kinyomva, akár apróra vágva, majd a citromfűből is, mentából is 5-5 levél apróra tépkedve, vágva, attól fűggően, hogy szabálytalan vagy szabályos kedvemben vagyok. Erre öntöm rá, ebben forgatom meg a közben kifőtt tésztát, és ha úgy látom, nem eléggé csillog, nyakonöntöm még egy kis olívaolajjal. Vegetáriánus, nem macsó kaja, de a citromtól, fokhagymától, meg a hűsítő mentától mégis olyan pikáns, hogy könnyű vacsoraként igen laktató.