Citromjoghurtos téltisztelő gyümölcsleves
Ha a tél már reménytelenül a nyakunkon, jobb ötletnek létszik behódolni előtte. Ennék jeléül szoktam téltisztelő gyümölcslevessel áldozni fel almát és diót.
A(z) citromjoghurtos téltisztelő gyümölcsleves elkészítése
Az almákat egészen apró, úgy félcentis kockákra vágom (persze hámozás és magházkivét után).
A diókat diótörővel megtöröm, a dióbelet kézzel negyedekre töröm, és két evőkanál mézbe dobom mézesedni.
Nyeles serpenyőben 1 evőkanál olajon 2 evőkanál kristálycukrot hevítek.
Amikor már kicsit karamellás, félpohár hidegvízzel lehűtöm, és rádobom az almakockákat, így párolom addig, amíg a gyümölcs elfővi a vizet maga alól. De vigyázni kell, hogy a gyümölcskockák ne essenek szét. Ha túlpuhulni látszanak, inkább hagyjuk abba a párolást (túl sok vizet tettünk alájuk).
Akkor aztán egy lábasba átöntöm a cukros, enyhén karamelizált almakockákat, és fél liter tejszínnel felöntöm őket, őssze is forralom.
Egy vaníliarúd belsejét belekaparom, és 2 mokkáskanál őrölt fahéjjal is megszórom.
Ha a forrás leállt (persze a tűzről levét után), akkor belekanalazok 2 pohár citromjoghurtot a tejszínes téltisztelő gyümölcslevesbe, és belereszelem egy alaposan megmosott citrom héját. A mézzel együtt belekanalazom a dióbelet is.
Édesen bolondos, komótos leves kerekedett.