Citromjoghurtos tavaszköszöntő gyümölcsleves

Amikor a tavasz már beköszöntött, de az eper még drága, akkor almával párban főzök eperből citromjoghurtos tavaszköszöntő gyümölcslevest.

A(z) citromjoghurtos tavaszköszöntő gyümölcsleves elkészítése

Az almákat egészen apró, úgy félcentis kockákra vágom (persze hámozás és magházkivét után).

Az eper szemeket egészen apró, úgy félcentis kockákra vágom (persze csumakivét után).

Nyeles serpenyőben 1 evőkanál olajon 2 evőkanál kristálycukrot hevítek.

Amikor már kicsit karamellás, félpohár hidegvízzel lehűtöm, és rádobom az almakockákat és az eperkockákat, így párolom addig, amíg a gyümölcsök elfővik a vizet maguk alól. De vigyázni kell, hogy a gyümölcskockák ne essenek szét. Ha túlpuhulni látszanak, inkább hagyjuk abba a párolást (túl sok vizet tettünk alájuk).

Akkor aztán egy lábasba átöntöm a cukros, enyhén karamelizált alma- és eperkockákat, és fél liter tejszínnel felöntöm őket, őssze is forralom.

Egy vaníliarúd belsejét belekaparom, és 2 mokkáskanál őrölt fahéjjal is megszórom.

Ha a forrás leállt (persze a tűzről levét után), akkor belekanalazok 2 pohár citromjoghurtot a tejszínes tavaszköszöntő gyümölcslevesbe, és belereszelem egy alaposan megmosott citrom héját.

Friss és bolondos leves kerekedett.