Magyaros gombaleves csipetkével

A magyaros gombalevest pirospaprikával készítem, én egy kicsit az erős szárított egész pirospaprikából is karikázok vele, ez elhagyható, ha a csípősség gond.

A(z) magyaros gombaleves csipetkével elkészítése

Előszőr készítsük el a csipetkét, mert annak nem árt szikkadnia kicsit, mielőtt a levesbe főzzük.

Két marék sózott lisztet gyúrjunk össze egy tojással.

Az így keletkezett buciból szó szerint csipegessünk ki a két ujjunk közé csippenthető darabkákat, és tegyük ki őket egyesével, egymás mellé egy tálcára. Hagyjuk ott szikkadni.

Most főzzük meg a gombalevest.

Egy lábasban forrósítsuk fel az olajat, és tegyük bele az apró kockázott hagymát, fokhagymát, répát, zellert, és dinszteljük meg 5 perc alatt.

Az apróra kockázott csiperke gombát is tegyük hozzá és süssük addig míg a gomba megbarnul.

Sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk, szórjunk bele néhony csipetnyi durvára tört szárított pirospaprikát, majd nyomjunk rá fokhagymát, és öntsük fel bőven vízzel.

Főzzük, amíg minden zöldség megpuhul.

Akkor vegyük fel a hőfokot, és amikor már forr a leves, szórjuk bele a csipetkét, és forraljuk így pár percig.

Tejfölből és lisztből keverjünk habarást, és sűrítsük be vele a levest. Mivel nem akarjuk, hogy összekapjon, előbb a forró levesből merjünk a tejfölös habarásba, keverjük el, és úgy öntsük azt a levesbe.

Szervírozáskor szórjuk meg a gombaleves tetejét friss, apróra szelt petrezselyemmel.