Angol hagymaleves Cheddar sajtos toasttal

Az angol hagymaleveshez természetesen Cheddar sajtos pirítós dukál, minthogy az az angolok kedvenc sajtja.

A(z) angol hagymaleves Cheddar sajtos toasttal elkészítése

A hagymaleves csalóka étel. Azt hinné az ember, hogy á, az csak hagyma, pikk-pakk megvan, pedig nem. Illetve az elkészítése egyszerű, de türelmesnek kell lennie annak, aki finom hagymalavest szeretne főzni.

Én minél többféle hagymából szoktam, mert akkor ízében is, látványában is gazdagabb. A vöröshagymát, lilahagymát és fehérhagymát megpucolom, félbevágom, felkarikázom, és a félholdakat teszem a vajkockákra, a fazék aljára, amiben a leves készül majd. A póréhagymát karikázom, a gyöngyhagymákat egészben, a fokhagymákat apróra vágva teszem a vajra. Ezután az egészet megfuttatom, de csak annyira, hogy kifényesedjenek a hagymáim, ne barnuljanak és főleg ne piruljanak meg még.

Ekkor lehúzom a tűzről, és jöhet a fűszerezés: csipetnyi és őrölt fehérbors. Vissza a tűzre, és addig kevergetem ott, amíg a hagymák megüvegesednek. Ekkor már egy picit megcsípheti őket a tűz, hagyom, hogy a széleik karamellszínűre változzanak.

Újból leveszem a hagymáslábast a tűzről, és elkészítem a zöldséges alaplevet: 2 púpozott evőkanál szárított zöldségkeveréket merek egy másik lábasba, felöntöm egy liter vízzel, és megvárom, míg lobogni kezd. (Ha van egyliternyi húsleves levem - hát ez ritka, mert előbb fogy el átalában a lé, mint a levesbetét...-, vagy ha kifejezetten húsmentesen szeretnék főzni, akkor valamilyen nem paradicsomos (!), nem berántott(!) zöldségleves levem - pl. zöldborsóleveslé -, akkor egyszerűen azt melegítem fel ilyenkor.)

Most jön a türelemjáték: a zöldséglével felöntöm a fűszerezett, üveges hagymamixemet, amelyik eddig a fazékban várta a sorsát, és lassú tűzön, félig lefedve elkezdem összefőzni. Bő háromnegyedórán át hagyom rotyogni, mégpedig azért, hogy a hagymának legyen ideje megadni magát, szétomlani szépen a lében.

Félóra elteltével szoktam elkezdeni elkészíteni a pirítósokat, mert negyedóra bőven elég arra, hogy a sütőben gusztusosan rájuk olvadjon a Cheddar sajt, Anglia kedvenc tehéntejterméke. Két embernek hat szelet teljeskiőrlésű toastszeletet szoktam alufóliázott tepsibe sorakoztatva a sütőbe tolni, mert kell a szénhidrát bőségesen ahhoz, hogy laktató legyen a hagymaleves.

Mire a toastkenyér szélén barnára pirul a sajt, a leves is felvette már a megfelelő, sűrű, tejszínes ragulevesre emlékeztető állagot. Ekkor tálalásrakész. A tetejére ollóval snidlinget vágok, de már csak akkor, amikor tányérban a leves, és az asztalnál ülünk, nehogy lesüllyedjen a leves felszínéről a díszítő élénkzöld szín.

Recept Menü

Recept Kategóriák

Angol hagymaleves Cheddar sajtos toasttal hozzávalók

  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 fej fehérhagyma
  • 1 szál póréhagyma
  • 10 szem gyöngyhagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • ujjnyi csomó snidling
  • 5 dkg vaj
  • 2 evőkanál kristálycukor
  • őrölt fehérbors
  • 1 liter víz (vagy 1 l húsleves, zöldségleves leve)
  • 2 evőkanál szárított zöldségkeverék (vagy 1 l húsleves, zöldségleves leve)
  • 30 dkg reszelt Cheddar sajt
  • 6 szelet toastkenyér

recept.hu közösség